 |
 |
| CALANDRELLA KAMARAKÓRUS |
 |
Az Ifiház a kórusmuzsika elkötelezett patrónusaként több évtizede segíti a városban működő amatőr énekkarok munkáját. A Calandrella Kamarakórus 2008. szeptemberében Kutyejné Ablonczy Katalin zenepedagógus, karvezető szakmai irányításával új művészeti közösségként alakult az Ifjúsági Ház védőszárnyai alatt. Latin eredetű nevét a Békéscsabán is őshonos énekesmadárról, a sziki pacsirtáról kapta. A városi énekkarok sorát gazdagítani, ill. nívóját felülmúlni kívánó kamarakórus átlagos létszáma 15 fő. Az alapító tagok többségében jó zenei alapműveltséggel és énekkórusban szerzett előgyakorlattal rendelkeznek, ami biztos alapját jelenti jövőbeni tevékenységük színvonalas megvalósításának.
A nagyközönség előtt először 2009. márciusában a Kisnemesi Otthonok Országos Találkozójának zenei kísérőrendezvényén mutatkoztak be, majd már júniusban a nemzetközi kitekintésű, békéscsabai Erkel Sándor Kórusfesztivál fellépői voltak. A hazai karvezetés jeles egyéniségeiből álló zsűri - Rozgonyi Éva, Ella István- elismerésben részesítette a kórust, további munkájukhoz személyes szakmai segítséget ajánlottak fel.
A kórus életében mérföldkövet jelentett, hogy már 2010 áprilisában, másfél éves felkészülés eredményeként "arany" dicsérettel országos minősítést szereztek.
2011. júniusában az Erkel Sándor Kórusfesztiválon ismételten kiemelkedő produkciót (Bob Chilcott: A Little Jazz Mass) hallhatott tőlük a közönség, így a Gyüdi Sándor elnökölte zsűri a "Fesztivál kórusa" címmel díjazta a kórus és karvezetőjének munkáját.
Az énekkar az önálló repertoár és arculat kialakításának feladatteljes idejét éli, mindezt igen intenzív ütemben. Repertoárjuk a kezdetektől fogva igen színes - jellemzik mind klasszikus, mind kortárs művek, világi és egyházi témájúak egyaránt-, és folyamatosan bővítendő. egyedi "szín- és hangzásvilágú" világzenei produkciók dobogóra állításával szorgalmazzák.
Büszkék rá, hogy már az alakulásukat követően oratórikus mű /Vivaldi: Glória/ előadásnak is részesei voltak; a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar kamarazenekarával és vendégszólistákkal való közös munka sikere inspirálóan hatott az énekkarra, ebben az irányban is további feladatvállalások szándékát megfogalmazva.
Repertoáron lévő fontosabb zeneművek, produkciók:
- Vivaldi: Glória
- Beethoven: 9. szimfónia
- Ariel Ramirez: Creol mass
- B. Chilcott: A Little jazz mass
- Orbán: Nunc Dimittis
- Kodály: Esti dal, Fölszállott a páva
- Mendelsohn: Frühlingsahnung
- Szokolay: Ima rontás ellen
- Karai: Little David
- Bach: Korálok
- Gárdonyi Zs: Magyar ének
- Liszt F: Hajnalozó
A kórus fellépéseivel városi kulturális rendezvények, közösségi események új színfoltja, értékes közreműködője.
Foglalkozások: péntek este
Helyszín: Evangélikus Gyülekezeti Ház
Karvezető: Kutyejné Ablonczy Katalin
Kapcsolattartó: Paulikné Tóth Krisztina - Ifiház
|  |
 |
| Közösségek |
 |
|  |
|