Fesztiválok  ··  Rendezvények  ··  Sorozatok  ··  Közösségek  ··  Felnőttképzés  ··  Kiállítások  ··  Patent Diákiroda 
Diákírók, diákköltők Köre

A kör 1997 óta működik Herczeg Tamás és Kántor Zsolt vezetésével. A heti 2 órában tartott összejöveteleken a régió írással foglalkozó diákjai vesznek részt általában 10-15 fős létszámmal.

A kört gimnazisták és főiskolai hallgatók alkotják, akik rendszeresen írnak verset, novellát, elbeszélést vagy esszét, színpadi művet (esetleg hangjátékot is).

A résztvevők elhozzák a foglalkozásra műveiket és a szeminárium első felében felolvasást tartanak egymás alkotásaiból. Ezek után megbeszéljük a szövegeket, tanácsokat adunk, kritizálunk, elősegítjük a textusokkal folytatott párbeszédet.

Elsődleges cél: fórumot teremteni a műveknek, alakítani a szemléletet, megismertetni őket a legújabb és legkorszerűbb irodalomelméleti-művészeti mozgalmakkal, irányzatokkal. (Derrida, Rorty, Iser, Kulcsár Szabó Ernő)

A kör indította útnak a Gérecz Attila és Faludy díjas Grecsó Krisztiánt, aki azóta a Pletykaanyu című regényével futott be. Ugyancsak tőlünk indult Suhajda Zoltán költő, aki több mértékadó irodalmi folyóiratban aratott sikert publikációival.

  Közösségek
  Ének - Zene
· Chopin kórus
· Bartók Béla Vegyeskar
· Calandrella Kamarakórus
  Mozgáscsoportok
· Békéscsabai Társastáncklub- Nyíri Lajos TSE
  Színjátszás
· Csabai Színistúdió
  Társművészetek
· Diákírók, diákköltők Köre
· Díszítőművész Szakkör
  Gyermek és ifjúsági párbeszédrendszer
· Békéscsabai Diákönkormányzat
· Békéscsabai Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács
· Diákönkormányzat segítő pedagógusok mukaközössége
· Táliber Közhasznú Alapítvány
  Egészségmegőrzés
· Rehabilitációs Klub
· Szíves és hypertóniás Klub
  Hobby-klubok
· Bergengócia babaklub
· Békéscsabai Rejtvényklub
· Bélyeggyűjtő Szakkör
· Borbarát Klub
· Kártyaklub
· Sakk-Szakkör
· Stark Adolf Kertbarát Kör
Tanusítvány

Program a közművelődési intézményrendszer felnőttképzési kapacitásának bővítésére Békéscsabán, Battonyán és Sarkadon TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0008
TÁMOP
Jelentkezési lap letöltése
Oriens 2000 Alapítvány
TÁMOP-3.2.3.-08/2-2009-0001
"Építő közösségek a békéscsabai Ifjúsági Házban"

Közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért.
Közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában
TÁMOP
     Impresszum  ··  Támogatók 

5600, Békéscsaba,
Derkovits sor 1.
Tel.:
+36 66 449 222
Fax:
+36 66 449 336
Mail:
ifihaz@ifihaz.hu  
Web oldal készítés - ML Art Consulting Webdesign - www.mlart.hu
Webes fejlesztés
Programozás