 |
 |
| Valóság Színpad |
 |
2003. decemberében alakult: 7 fővel, s jelenleg is annyian vannak. Találkozásunkkor a legnagyobb problémát a szorongások feloldása jelentette. Noha előzőleg két évig önismereti csoportban dolgoztak, az ilyen nyilvános megmutatkozás kellően gátolta őket. Ennek oldásában értük el a legnagyobb eredményt.
A csoport létrejöttét ők maguk akarták, tehát a Békéscsabai Ifjúsági Ház csupán csak segítséget nyújtott abban, hogy megfelelő szakember kerüljön a csoport élére Benke Edit személyében, valamint, hogy elegendő anyagi forrással rendelkezzenek az induláshoz.
Problémaként jelentkezett a beszéd kivitelezése, a szabályos légzés. Ebben is fejlődtek, de különösen az emlékezetet sikerült jobb állapotba hozni.
Fejlődött improvizációs készségük, nyitottságuk, kreativitásuk. Sokszor álltak elő ötletekkel, javaslatokkal a műsor készítése során. Segítő közösséggé fejlődtek a csoport tagjai támogatják egymást. Kialakultak, erősödtek egymás közti kapcsolataik is. Javult önbecsülésük, különösen a legutóbbi fellépés után. Néhányuk tehetségére szüleik most csodálkoztak rá.
Úgy tűnik külső kapcsolatteremtésben is bátrabbak lettek. Próbálkoznak partnerkapcsolat kiépítésével is.
A csoport tagjainak első bemutatója 2004. június 19 - én volt. A tematikus műsorban verseket (Romhányi József, Nemes Nagy Ágnes) és egy mesét (Lázár Ervin: A kék meg a sárga) dolgoztak fel a fiatalok. Az ezt követő megbeszélés során maguk is jelezték, hogy milyen problémákat látnak, mire kell még nagyobb hangsúlyt fektetni a fejlődés érdekében. Igényként jelentkezett részükről a beszédtanárral közös munka és a mozgásterapeuta jelenléte. A következő foglalkozáson nézik vissza majd a videofelvételt, s kielemzik azt szakember segítségével.
Mindenképpen folytatni kívánják a munkát, s már terveik vannak, hogy hol mutatnák be a darabot. A bemutatót követően megbeszélték mi lesz a következő műsor váza, s júliusban már elkezdik az új műsor építését, melynek bemutatóját novemberre tervezzük. Ezzel az előadással szeretnénk megcélozni a helyi iskolákat, óvodákat, ugyanis azt gondoljuk, hogy ők lehetnek a legfogékonyabbak s rajtuk keresztül teremthető meg az igazi esélyegyenlőség.
A S.N.A.SZ.SZ. (Speciális Nevelésért Alapítvány Színházi Szekciója) tagjainak segítsége jelentős a darab létrejöttében, hiszen a háttérben nagyban segítették a mozgásukban akadályozott fiatalokat mind a műsor alatt, mind előtte, akár a díszlet létrehozásáról is szólva. . A díszletet tehát maguk készítették (megfestették a paravánokra kerülő képeket), a jelmezek nagy részét otthonról hozták, s a kellékeket is nagyrészt saját maguk beszerezték.
Szeretnénk, ha csatlakoznának még a csoporthoz újabb tagok, s úgy tűnik lesz is érdeklődés a dolog iránt, főleg a bemutató után.
A csoport tagjai nem tartanak nyári szünetet, hiszen kiderült, hogy a heti két órás próbák kevésnek bizonyulnak, s így is sokszor maradnak még a hivatalos próbaidő (szombat 9.00 - 11.00) után is.
|
 |
 |
| Közösségek |
 |
|  |
|