Fesztiválok  ··  Rendezvények  ··  Sorozatok  ··  Közösségek  ··  Felnőttképzés  ··  Kiállítások  ··  Patent Diákiroda 
Guzsalyas Táncház

2002 decemberében kezdődött el a Guzsalyas Táncház rendezvénysorozat, mely először Berbécs táncház néven futott. Ezt a nevet, bármilyen meglepő, az ötletgazda, zenét szolgáltató Berbécs zenekarról kapta. A gyimesi- moldvai zenéket játszó banda korábban vendégként lépett fel a Ludas Kocsmában, és akkor fogant meg az ötlet. Azóta hónapról- hónapra töltik meg a Békéscsabai Kulturális Központ tagintézményeinek termeit táncosokkal.


BERBÉCS ZENEKAR

A Berbécs zenekar 1997 tavaszán alakult amatőr zenészekből. Főleg gyimesi, moldvai, felcsíki gyűjtésekből válogatott muzsikát játszanak, de olykor merítenek a magyar nyelvterület gazdag népzenei hagyományaiból is. Kétség kívül a moldvai csángó népzene pentaton jellegű, régies hangzásvilága van legnagyobb hatással együttesük tagjaira.
Éppen ez az ősi erő megjelenítése, az egyéni ötletekkel, szemléletmóddal tarkított stílus kialakítása jelentett nagy kihívást számukra. Mindig arra törekedtek, hogy az egyik soha ne emelkedjen a másik fölé. Zenekaruk az autentikus népzene fennmaradását és minél szélesebb körű megismertetését kívánja szolgálni.

Az autentikus hangzás megőrzése mellett szívesen játszanak saját feldolgozásokat is. Az alapzenekari felállás három zenészből áll: furulyák -, koboz -, dob hangszerelésben. Műsoruk színesebbé tétele érdekében ez kiegészülhet hegedűjátékkal, dudával, szopránszaxofonnal, nagybőgővel és énekkel.

Együttesük elsősorban táncházi zenekar. A hosszabb, 4-5 óra terjedelmű, akár énektanítással is egybekötött gyimesi és moldvai táncházon kívül rövidebb, somogyi és dél-alföldi táncházakat is tartanak. Mindezek mellett népzenei koncerteket is szoktak tartani, melyek lehetnek önállóak, vagy tánctanítással egybekötöttek. Önálló koncert esetében - igény szerint - népviseletbe öltözött táncosok emelhetik az előadás színvonalát.
Magyarország határait átlépve, Európa számos pontján muzsikáltak, pl. Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában, Szlovákiában, Görögországban és Erdélyben. Utóbbi meghatározó élmény volt a zenekar életében. Különböző nemzetközi fesztiválokon léphettünk fel, köszönhetően két nagyszerű tánccsoportnak: a már azóta felosztott orosházi Alföld Néptáncegyüttesnek és a Csaba Táncegyüttesnek, amelyhez kezdetektől fogva szoros kapcsolat fűzi zenekarunkat. Itthon a kapolcsi Művészetek Völgyében, valamint a Dunamenti Folklór Fesztiválon való részvétel volt a legemlékezetesebb. A Berbécs zenekar és baráti társasága 2007 novemberében megalapította a Guzsalyas Egyesületet, melynek kiemelt célja a táncházmozgalom szakmai, erkölcsi és anyagi támogatása, népszerűsíteni hagyományos műveltségünket, kiemelt tekintettel a zenei- és tánckultúránkra, népszokásainkra és a hagyományőrzésre.

  Sorozatok
· Guzsalyas Táncház
· Ludas Kocsma
Tanusítvány

Program a közművelődési intézményrendszer felnőttképzési kapacitásának bővítésére Békéscsabán, Battonyán és Sarkadon TÁMOP-3.2.3-08/1-2009-0008
TÁMOP
Jelentkezési lap letöltése
Oriens 2000 Alapítvány
TÁMOP-3.2.3.-08/2-2009-0001
"Építő közösségek a békéscsabai Ifjúsági Házban"

Közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért.
Közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában
TÁMOP
     Impresszum  ··  Támogatók 

5600, Békéscsaba,
Derkovits sor 1.
Tel.:
+36 66 449 222
Fax:
+36 66 449 336
Mail:
ifihaz@ifihaz.hu  
Web oldal készítés - ML Art Consulting Webdesign - www.mlart.hu
Webes fejlesztés
Programozás